A nyár kellős közepén kórházba vonulni a gyerekkel,kíváncsian várni a HgbA1C-t..majd reménykedve útrakelni egy balatoni túrának...hogy jó lesz,minden a tervek szerint.
Itthon még határozatot is kell intézni,hogy a minden rendben tényleg minden rendben legyen.
És közben semmi sem a régi már.
A lakás minden alkotórésze kezdi beadni az unalmast.Már képtelen vagyok magam elvégezni.Hétvégén 2 napot számoltam ki 10 étkezésre nézve,hogy elmehessen M és úgymond gondtalan Inzulin-ch egyensúlyt produkáljon.Még haza sem ért készen van a kórházas cucc,még onnan haza sem jött de már papíron van a vidéki 3 napja és már készülnöm kell arra,ha hazajön/nek vidékről a gyerekek mi legyen a menü.És a hétvégi menüzés után,5 nap balaton,ahol aztán a mérleget is vinnünk kell..
Azt hiszem ez a feladat,áldott szabadság,minden percét beosztva.
Ez panasz lenne?Bizony az.
Őrületesen belefáradtam ebbe az egészbe.
Láthatólag minden jól megy,már-már rutin.De mégis.Nem lehet leállni.A rutinfeladatokat is el kell végezni,itt nincs olyan,hogy majd,csinálni kell.
Látom más családoknál hogy megy ez...a nyaralás 1-1 napokra...és csak úgy könnyedén táborozás..és nagy adag gyorséttermi menü,mert éppen útbaesett.Semmi baj nem lesz belőle náluk.
Nem cserélnék senkivel így sem!Otthon tényleg szalad minden,festőt kelll hívnom,vagy 10 dolgot beszereznem,lecserélnem,pótolnom,de talán pont jó lesz a m nyaralása arra,hogy diabmentes lehessek 3 napra és mindennel végezni tudjak.
Irány a kórház.Jó vércukrokat!-rajtunk is múlik:)
