Inimini időm maradt erre a blogra,még munka után vagyok és lesz egy előadás az oviban amire visszamegyek,onnan cuccom felkapva ami még nincs teljesen összerakva felkapom és irány a busz mert holnap temetés.Párom Anyukáját kísérjük utolsó útjára.Nagyon szomorú vagyok,megint egy veszteség,minden hozományával együtt......A ruhám már kikészítve ahogy még Anyukámtól tanultam anno.....amikor temetésre ment.....És már Neki is csak a felhőkhöz fordulva tudom elmesélni a velem történteket😔
Ma 12 éve,hogy Milán bekerült a kórházba és diabeteses lett,és megkapta élete első Inzulinját-reggel írtam neki,hogy ez nagyon nagy nap,egy új szülinap...és azóta 12 év eltelt és sok-sok Inzulint szúrt már magába.
Hol jobb,hol kevésbé ez az állapot ami szerintem még mindig egy betegség és ráadásul meggyőződésem továbbra is hogy a gyerekkori védőoltásokhoz lehet köze.
Valami abnormális ez-az -ból lett ami mostanság már tucatszám lett ilyen és ennyi beteg embert ami most van nem látott még a Föld.
mert jó biznisz.
De egy élet omlik össze mikor megtudod,mikor benne élsz,vele élsz és Te kapod-
Jajjj hála azért,hogy van Inzulin de azért annyira nem vagyok hálás,hogy imába foglaljam mert sajnos M élete így hatványozottan nehezebb az átlagnál.12 év alatt mennyi de mennyi minden történt.....
Kedves Diabetes!
Szoktam címezni neki kedves soraimat,azért gondolok erről valamit.....
Kívánom azért,hogy még sokáig szövődménymentesen éljen Milánom és amennyit lehet még most is segítem Őt!!!
12 év nem kevés....minden nap szúrások,minden nap megtartóztatás és figyelem,fegyelem!
Példaértékű!
Sóhaj....
Induljon hát még 12 év,aránylag normák közé szorítva azt a fránya cukrot.....
Mindenkinek jó vércukrot kívánok!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése