Hol is kezdjem...
Cipelem a sorsomat és néha nem bírom el.....
Beköszöntött az ősz....
3 nap múlva lesz 2 éve,hogy megcsörrent a telefon:A gyerekek apukája meghalt Covidban...
Jógára készülődtem akkor is és jött a hír.
Most ma is készültem az ovis jógára,és Nővérem hívott....nem kertelt elmondta rohamosan romlik az Anyu állapota....
Hétvégén még ült is,és beszélgettem vele ma már ez alig kevéske időben volt csak és csak fekve.
Mennem kéne,hogy mellette legyek de nem tehetem.Egy eljárás zajlik ami nagyon kesze-kusza és igazán én sem értem aki ellen zajlik de tolom és csinálom ahogy óhajtja ez a ....rendszer.....és nem hagyhatom a kiskorú gyerekemet itthon-azaz nem utazhatok el......és M külföldön van.
Ekkora helyzet,hogy Anyukám mellett kellene lennem aki a betegségére nézve nagyon -nagyon -nagyon nincs jól....és nem tudok elmenni hozzá.
Ezt az életben nem tudom megbocsájtani!
És versenyt futok az idővel mert pénteken tudok leutazni Hozzá mikor M már itthon lesz.Ma keddet írunk!
Iszonyatos nehéz mindkét dolog most nekem,párhuzamosan fut a 2 dolog....-miért is ne így osztaná a lapokat az élet??????
És egyetlen szabadnapom nincs már az évben.
De ez most nem is rólam szól....alig tudok koncentrálni,nem éppen fogom fel a világ zaját,már néha csak nézek,mert akkora a fájdalom,nem tudom mennyire hatékonyak a gondolataim....
Remélem lesz még időm fogni Anyu kezét,és remélem még hallhatom a hangját.
Remélem lesz még egy péntekem ami a mienk lehet...
Remélem.....
