Ilyen a karácsonyi készülődés nálam.
Nem látom a karácsonyt...
Érzékelem,hogy valami van.
Hallom,hogy valami karácsonyi zene szól....de nem fogom fel.
Van adventi koszorúm,de nem égtek rajta a gyertyák....
Látom,hogy árulnak fenyőt,de nem mozdulok rá...
Látom,hogy ezerrel vásárol mindenki és sütnek,készülnek milyen menü lesz...én meg,veszek pár zsömlét,vajat és amit szoktam,hétköznapi kosaram van.
Ajándék?
Nem tehetem meg,hogy semmit nem adok,még van pár napom karácsonyig.
Van 2 Gyerekem,van egy Párom,van egy Nővérem és vannak Kolléganőim.
Van életem,valahol létezem ebben de most el-elcsúszik a dimenzió nem mindig vagyok lélekben is ott ahol testben.Nagyon nem vagyok ott.
Mindig Anyunál vagyok,Rá gondolok....
Nekem nem egyszerű elbúcsúzni Anyutól és buszra ülni,mindig növelve a km-eket.
És egyszercsak 220 km lesz.
De tudom,hogy ez a helyes út.
Hogy ésszel,tudatosan élem meg azt,ami bekövetkezik.
A várás nagyon iszonyatosan kemény nekem lelkiekben,mentálisan belehalok úgy érzem.
Másról sem beszélek mint Anyukámról,a milyen volt,most milyen és arról is beszélek milyen lesz ha nem lesz...
Kesze-kusza minden.
Az ünnepek most elhalványulnak.A lelkemben mindenképp.
Nővéremért aggódom,aki nem így fogja fel ahogy én.Tiszta szívemből szeretem az Anyut és annyit megteszek érte amennyit csak élethelyzetemből ki tudok hozni.
A távolság,a nincs szabadságom egy nap se,a gyerekem bonyolult rendszerszintű ÜGY-e sem tesz több időre lehetőséget,hogy Anyunál legyek.
Mindenki másképp dolgozza fel a folyamatokat ami ilyen esetben elkerülhetetlen.Ekkor kell,hogy olyan emberek vegyenek körbe akikre tudunk támaszkodni.
Nekem van egy mankóm,ő Sz.I-aki a gyászfeldolgozó terápiámat vezette.Hálásan köszönöm neki a 7 alkalmat amit rám áldozott és óriási tudásával,empátiájával,hitelességével adott nekem egy olyan erőt,amit most használok is és talán összeomlás nélkül elviselem azt,ami bekövetkezik.
Aggódom a Nővéremért és legjobb tudásom szerint segítem!-Ő van Anyuval sok-sok órát amíg nincs ott a segítő szakápoló,így érthető,ha a hetek alatt végkimerül.Én Rá is teszek félre erőt,mert bizony szüksége lesz neki is egy mankóra és ha elfogadja én nyújtom felé a kezem.Ha nem kell keresnie egy utat ami kivezeti Őt abból az állapotból ahová jutott.
Mert mi magunkat juttatjuk ebbe az állapotba.
Én tudom.
Ezért jelentkeztem önként több hónapja erre a gyászfeldolgozó terápiára.
Most a blog nem éppen a cukorbetegségről szól de közvetve családunk történetébe adok bepillantást,pl hogy felejtődik el,hogy diabos van a háznál,oldja meg maga a problémáját és most éppen külföldön van M és profin becsekkol már egy-egy útra.
P itthon veszi ki részét a háztartásban és minden egyébben amiben kell amikor én nem vagyok itthon.
Átalakulunk és Anyu betegsége és most ez a véglezáró elbúcsúzás tanít meg bennünket dolgokra,amikre engem Anyu tanított meg és most hálás vagyok neki,hogy mennyire jó utat taposott ki nekünk,hogy ebben a nehéz helyzetben az általa tanított dolgok segítségével tudunk talpon maradni.
És nem más ez,mint tovább él bennünk,a mozdulatokban,a mindennapokban ,a cselekedetekben,és őrizzük továbbra is a TANÍTÁSÁT.
Mert bizony most Tanítást kapunk.
Karácsony attól lesz,csak nem olyan pompában,nem olyan módon,mint eddig.
mert szeretteink igénylik és örzik is a karácsony emlékét,ami nem múlik el....
Csak nem lesz olyan mint eddig volt.
Szekeres Adrienn:"Ez most más karácsony".hallgattam ezt a dalt....és könnyeztem....mert más lesz a karácsony.
