Ma Dédimamánál voltunk a gyönki otthonban,vinni egy kis karácsonyt...
Nem úgy fogadott ahogy szokott.Ágyban találtuk,csendes békéjében.
Alig ismert meg bennünket és csapongott a saját világában,és alig-alig tért vissza közénk.A dédunokák is ott voltak M és P.
Már nem volt akkora öröm,mert a saját világába temetkezve meredt maga elé.
Mint Anyukám.
A könnyem csordult le ott miközben fogtam a kezét,és az üzenetet átadtam eközben amit Anyukám üzent,olyan szeretet-nyelven,simiztem kezét és szorongattam.
Markolászta a takarót,ahogy Anyukám.
Kettős párhuzam.
És Pécset emlegette Dédi,nem tudom miért,de Pécsen van Hospis ellátó hely.
"Ugye most Pécsre mentek?"-így váltunk el Déditől és elindultunk Budapestre.
Majd az élet biztosan megmondja mi miért történik így.
Dédi azt mondta ott volt vele Nővérem és Anyukám,de nem látta őket.És a Nővérem orgonán játszott.
Aki egy picit is belelát a mondandóba.....
Pestről hosszú az út,és még temetőztünk is a Gyerekekkel,hisz Karácsony van és Édesapjuknál is megálltunk pár percre,gyertyát gyújtani,emlékezni,mert már ez a 2.ilyen karácsonyunk...
Aztán keresni kellett egy helyet ahol ebédelhetünk ami nyitva van.Az út mellett ezt a helyet találtuk és nem csalódtunk benne,és indultunk is Dédimamához.
Lacim sokat segít nekünk és végignézi ezt a családi drámasorozatot,és látom rajta is hogy elég megterhelő és sokszor csak gondolkodik és Ő sem szól semmit.
Nehéz időszak ez.
A legnehezebb életperiódus.
Gondolkozom,hogy elmegyek még Anyuhoz picit,látni,megfogni,beszélni Hozzá.
Már ápolók váltják egymást ,mert fizikális képtelenség folyamatosan lelkileg elviselni ezt a terhet.
Én ennyit bírok csak ebben a helyzetben már látni,érezni,beszélni Hozzá.
A holnapot még nem tudjuk.
A ma nagyon nehéz.
Mindenkinek....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése