Potyogtak a könnyek.
Hogy ő ezt nem...16-os cukra lett,hypóval ment meccsezni és a meccs alatt(16-17-es cukor) nem bírta-érezte.Hiába akarta nem ment.
2 negyedet játszott,többet nem bírt.
Közölt:"szerintem abba kéne hagynom a kosárlabdázást"
Nem,nem voltam éppen jól,sőt eléggé magam alatt vagyok,de ez volt az a pont mikor odaültem mellé és csak mondtam,mondtam......
Ő sírt.
Én csak mondtam és lezártam:"M,én belőled merítem az erőt,nagyon felnézek Rád amit csinálsz és támogatlak mindenben amit kigondolsz"
Van kemoterápiára járó nagyon közeli rokonom,aki előtt le a kalappal és annyira felnézek Rá,hogy szavakba nem lehet önteni.
Kűzdés ez.Nem kicsi.Az Életért.
M is amit letesz az asztalra az nem mindennapi.
És arra a kérdésre,hogy miért pont ő....mélyen hallgatok.
És nem tudom átvenni a problémát..de ha megtehetném már rég én cipelném minden súlyát!
Hihetetlenül nehéz percek ezek,mikor egy időre feladni látszódik minden,értelmetlen az élet...
Még nem tudom honnan volt/van erőm ehhez-a mostani életemben ért lelki válság óta fogalmam sincs mi a helyes út,van-e út és kell-e út...
Mindenesetre,készítettem egy finom cukormentes,lightos pudingot:)-
(...)
És máris következik a kérdés:"Mennyi a cukrod M?"
És jön a válsz:"nem tudom"
azaz....minden a régi,a diabetes maradt..a helyzet is.....csak mi lettünk előrébb,egy mély beszélgetéssel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése